Önvizsgálat
Azt tanácsoljuk Önnek, hogy melleit havonta egyszer, menstruáció után (vagy ha már nem menstruál, akkor minden hónap azonos napján) vizsgálja meg, mert egy új daganatos elváltozás – ritkán ugyan – a szűrővizsgálatok közti időben is kialakulhat.
Az emlő önvizsgálata
1.
Álljon a tükör elé felemelt karokkal és vállakkal. Nézze meg a melleit, van-e rajtuk bőrelváltozás (bőrbehúzódás, megvastagodás, elszíneződés, nem gyógyuló bimbósebesedés, stb.). Ismételje meg ugyanezt úgy, hogy karjait felfelé emeli.
2.
Feküdjön le kényelmesen egyik kezét a feje alá téve és egy párnát a vállai alá helyezve. A másik kezével tapintsa át az ellenoldali emlőjét körkörösen, majd az azonos oldali hónalját is. Ezután tegye a karját a teste mellé és így ismételje meg. Ugyanezt a vizsgálatot végezze el a másik emlőjén is.
Érzékenyebben tud tapintani, ha előzőleg melleit bekeni krémmel, napolajjal, esetleg vizes szappannal. A tapintás során ügyeljen a változásokra: van-e valamilyen új tömörülés, körülírt csomó melleiben vagy hónaljában.
3.
A mellvizsgálatot álló helyzetben, pl. zuhanyozás közben is ajánlott elvégezni. Ilyenkor a hónaljak általában könnyebben áttapinthatók.
4.
Végül enyhén nyomja meg mindkét mellbimbóját.
Ha valamelyik bimbójáratból véres, szalmasárga, víztiszta savós váladék préselődne ki, további vizsgálatra jelentkezzen!